Gondoltam egyet, jó idő volt a fotózáshoz, eső után voltunk, kicsit fátyolos volt az ég, épp elég jó ahhoz, hogy ne legyenek túl kemények a fények még napközben sem, így felrúgva minden szabályt, hogy állatokat hajnalban vagy délután kell fotózni, nekivágtam kora délután...
Leshelyet használtam az erdő szélén egy kis tónál. A madarak fellélegezve az esőtől, a friss levegőben nagyon aktívak voltak. A leshely elfoglalása után nem kellett sokat várni, 40-50 perc elteltével már jöttek is a tóhoz...
Volt közöttük cinke, nádi poszáta, szajkó. kb. 3 órát töltöttem már a leshelyemen, amikor arra lettem figyelmes, hogy a madarak elkerülik a tavat, majd nem sokkal később láttam, hogy valamiféle nagyobb madár repül el előttem, de olyan gyorsan, hogy nem tudtam beazonosítani. Kis idő múlva már megpillantottam és jól láttam ezt a nagy madarat. Egy barna héja volt...
Nagyon figyelt, engem nem látott, de hallhatta a fényképezőgép exponálásának kattogását, érezte, hogy itt nincs valami rendben. Lélegzetemet visszatartva ültem a lesben és a fotózással is leálltam, nehogy elmenjen, amíg a megfelelő pozícióban le nem fényképezem. Csak álltam, álltam és vártam. Ő pedig csak figyelt, hallgatózott. Közben hallottam az énekes madarak rikoltó hangját, amivel figyelmeztették egymást, hogy ne menjenek a tóra, mert veszélyes. Drámai volt a pillanat. A héja pedig egyre közelebb merészkedett hozzám. Már szinte a leshelyem mellett volt annyira, hogy a 300mm 2.8L IS USM objektívem közelpontjánál közelebb került, így már élességet sem tudtam állítani. Átváltottam a 200 mm fókusztávolságú objektívre, készítettem pár képet. A héja megfürdött a tóban, majd a mellette lévő sziklán szárítkozott szinte mozdulatlanul.
Nekem sem kellett más, vissza a 300 mm-es obit, és miután nem fért teljes alakjával bele a képkockába, gondoltam egy nagyot, ilyet még úgysem csináltam, készítek róla panorámaképet. Függőlegesen fentről lefelé készítettem a képeket, az általános panorámafényképezés szabályaival ellentétben nem portré állásban, hanem hagyományos fekvő formátumban, végül is ez függőleges panoráma kép lesz.
A fényképezőgépet 7,1 rekeszen, 500 ISO-n és 1/250 záridővel használtam, manuális beállítással.
Azért kellett a 7,1 rekesz, hogy a megfelelő mélységélességet megkapjam, jobban szűkítve már nem lett volna homogén a háttér, tágabb nyílás esetén pedig a madár testessége miatt már a testének egy része is elmosódott volna. A borús idő és a fák árnyékolása miatt kevés volt a fény, így az érzékenységet 500 ISO-ra kellett venni, mert különben hosszú lett volna a záridő, de ennek ellenére nem lett zajos a kép.
Szerencsém volt, mert a fák között beszűrődő fény súroló fényként világította meg a héját, így a tollazatának rajzolata is jól látszik.
A barna héja szeme és a körülötte lévő tollazat élesen kivehető.
Miután elkészültek a képek, mintha tudta volna a héjám, hogy, mint modell befejezte áldásos tevékenységét, nincs rá szükség, amilyen gyorsan jött, úgy távozott is egy nem messze lévő fára. Maradtam még a lesben kicsit, de látva, hogy a megrémült énekesmadarak most jó ideig nem fognak visszajönni, továbbra is figyelmeztető hangokat hallattak, nem maradtam tovább. Alig vártam, hogy hazaérve megnézzem a képeket, és összerakjam a panorámát.
Utómunkával nem volt sok dolgom, mert fényképezés közben a madár olyan mozdulatlanul állt, meg sem rezzent Wimberly állványfejem pedig eleve úgy állítottam be, hogy a forgásközéppont a rekesz síkjában volt, így a parallaxis hiba nagyon kicsi. A képek illeszkedtek egymáshoz, a kép pedig elkészült.
Az elkészült panorámakép a barna héjáról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése