2011. július 17., vasárnap

Peru - Bolívia program

Már régót tervezem, hogy ellátogatok Peruba, mert mindig is érdekelt az indián kultúra. Ennek megismerésére nincs alkalmasabb ország, mint ez a dél-amerikai régió, ahol a lakosság 45% kecsua indián, 37% mesztic (indián és európai közös szülőktől származó ember), 15% európai bevándorló, 3% egyéb. Szerencsémre összeismerkedtem dr. Pécsi Ágnes egyiptológus régésszel, akit kutatásai Peruba szólítottak. Hozzá csapódva próbálom most feltérképezni ezt a vidéket, megörökítve fényképeken a látottakat, amiből itt a blogban, a Szép Élet Magazinban, később pedig egy kiállítás keretében mutatnám be azokat a fotókat, amit mindenkivel meg szeretnék osztani. Fotóim készítésénél megpróbálok riport- és művészi képeket egyaránt készíteni az indián kultúráról, a feledhetetlen szépségű tájról, városokról és az állatvilágról.

Körutunk során a következő városokat nézzük meg:


Peru Bolívia körút nagyobb térképen való megjelenítése



P e r u
1.nap Budapestről indulunk Párizsba, AF 1095 járatával 07.10-kor-kor, érk. 09.30 Továbbutazunk az AF 440-es járattal 10.40-kor Limába, ahová 15.55 órakor érkezünk meg Az érkezést követően rögtön megyünk a szállásra, Mirafloresbe. Séta a Csendes óceán partján. Az időeltolódás UTC+5 óra, de ott nincs nyári időszámítás, ezért most így Budapesthez képest 7 óra, ami megviseli szervezetünket, ámbár nyugati irányba utazva mindig hamarább akklimatizálódom....

2.nap Reggeli után 6 órás városnéző program: előbb elmegyünk a Nemzeti Antropológiai és Archeológiai Múzeumba, majd bemegyünk a város központjában álló Plaza de Armasra, ahol megtekintjük Pizzarro sírját, a faragott oltárokat, faszobrokat, képeket és képtárt. Elnöki Palota (és őrségváltás) séta a San Martin térre.

3. nap Reggeli után indulunk délre Límából. Először megtekintjük a Pachacamac dombon folyó ásatásokat, a várost és múzeumát. (A romterület 9 órakor nyit, fél óra alatt kiérünk. Utána útközben egy kis letérővel meglátogatjuk a Tambo Coloradot, egy csodálatos kis inka városmaradványt és egy tengeri halpiacot lefényképezünk. Este vacsora és séta a Csendes óceán partján. Csillagnézés. Ébresztő nem lesz, mert az időeltolódás úgyis kidob mindenkit az ágyából.
Szállás: Paracas

4. nap Reggel korán elindulunk hajóval a Ballestas szigetekre. Megnézzük a homokból készített geoglifákat,  pingvineket és fókákat, tengeri madarakat fotózunk,. Utána továbbutazunk a szállodából a  a Nazca fennsíkra. Útközben bemegyünk Icába, a Regionális Múzeum gyűjteményébe. Huachacina homokdűnéihez kiszaladunk, ha lesz idő. Már alkonyodik, amikor elérjük a Nazca fennsík szélét, az úton van egy hely, ahol fel lehet mászni egy toronyba, és fentről megtekinteni néhány geoglifát.. Este vacsora és zenés program egy isteni helyen.  Ha naplemente előtt belefér, akkor útközben látható a Maria Reiche múzeum, kertjében kolibrikkel, és a kutatónő életét bemutató kiállítással. Este  ha nem vagyunk fáradtak közös vacsora műsorral az El Portonnál, ahol isteni konyha van.
Szállás: Nazca

5. nap Reggel elmegyünk egy helyre, ahol megnézhetjük a kutakat, amelyeket kőből építettek és összekötöttek egymással, majd közelről egy Nazca-vonalat, iszonyú érdekes. Utána pedig következik az utazás egyik csúcspontja. Kisrepülőgépekről (3-4 személyesek) a Nazca vonalak fölé repülünk, és megnézzük a "rejtélyes" ábrákat, rajzokat, töltéseket. (Airport tax és repülés (ff). Az időjárási körülményeket a repülésnél figyelembe kell venni, ködben érdemes akár órákat is várni a felszállásra. Esti vacsora a szállás éttermében. Fontos: másnapra kell bőven kaját, gyümölcsöt, stb. venni, mert Arequipáig csak egyszer tudunk megállni egy étteremnél!
Szállás: Nazca

6. nap Elutazás autóbusszal Arequipa felé. Az út hosszasan kanyarog a Csendes-óceán mellett, majd elindul a magas hegyek felé. Útközben ritka látványosság: rengeteg vikunyát lehet látni élő környezetében. Érkezés Arequipába, talán még a délutáni órákban a bűbájos kisvárosba, amelynek a központjában található a szállásunk. Akklimatizálódni kell a magasság miatt, de már nyugodtan lehet tenni vacsora utáni esti sétát.
Szállás: Arequipa

7. nap Városnézés Arequipában: Plaza de Armas, katedrális, majd jezsuita templom. Utána kötelező idegenvezetővel Santa Catalina kolostor, a múzeum, belső terek és a kis  utcák, és a főtér kovácsoltvas kapui, díszei. San Francisco templom. Este koktélozás a főtéren lévő kis emeleti éttermek valamelyikében.
Szállás: Arequipa

8. nap Reggel busszal átmegyünk Punoba saját buszunkkal. Útközben megállhatunk Sillustáninál, ami egy kis kitérő az útról. Végig a hegyek között haladunk. Gyönyörű  tájakon keresztül, kb. hat órás utazás vár ránk, Sillustáni kb. másfél órás kitérő. Érkezés Punoba, a buszpályaudvaron kiraknak minket, taxival irány a szállás. Akklimatizálódás, majd a főtér megtekintése, vacsora.
Szállás: Puno

9. nap  Reggel indulás csónakkal az Uro szigetekre. A Titicaca tavon totora sásból szigetecskék. A kikötőbe gyalog sátélunk le, vagy kétszemélyes kis kerékpáros hordszékekkel. Hajóval visznek ki a szigetekre, készülni kell arra, hogy nagyon hideg lesz a tavon! Ki lehet próbálni a totora-lovacskázást, (egyik szigetről a másikra átviszik az embert), emléktárgyakat lehet vásárolni az indiánoktól. Utána kisbusszal indulás Chuquitoba, a falloszok elfeledett templomához.
Szállás: Puno, 

B o l í v i a
10. nap Reggel korán busszal indulunk Punóból Copacabanába. Érkezés, határátkelés belépés Bolíviába, majd korai ebéd a városban, kalapvásárlás, stb, elhelyezkedés a szálláson. Felmászunk az Inca Horcához
Szállás: Copacabana

11. nap Reggeli után legyalogolunk a kikötőbe, hajóval átmegyünk a Nap-szigetre. Az egyik ponton kitesznek bennünket, gyalogsétát teszünk a másik pontra. Utána (ha időnkbe belefér), átmegyünk a Hold-szigetre. Visszaérkezés Copacabanába, gyalogséta a Kálvária-dombra.
Szállás: Copacabana

12. nap Délben indulás busszal La Pazba. Át kell szállni egy helyen kishajóba, majd vissza a buszba. Most emelkedünk a legmagasabbra, fentről fogjuk látni Bolívia fővárosát: Sucret.(Ezen a napon fájhat az ember feje, tehát lassabban kell majd menni.) Este isteni vacsora egy sarokra a szállástól.
Szállás: La Paz, Hotel Sagarnaga

13. nap Reggeli után irány a város. Átmegyünk a főtérre, ahol megismerkedünk Bolívia, történetével. Utána körjeggyel irány a múzeumi körút. Nézelődés a múzeumokban, délután Ferences templomban.
Szállás: La Paz, Hotel Sagarnaga

14. nap Reggeli után kimegyünk busszal Tiahuanacoba, Bolívia legnagyobb és legizgalmasabb romvárosába, ahol Múzeum is található, kőtárral. Délután következik  a Hold völgye, ami a természeti látványosságokkal együtt szintén az utazás egyik csúcspontja. Utána a busz még felvisz minket a kilátóhoz, ahonnan láthatjuk az egész várost. Este sétálunk a kivilágított utcákban, bazarazunk. Vacsora egy másik igen jó helyen.

15. nap Reggeli után busszal visszamegyünk Copacabanaba, (hajózás az úton) majd újra átkelünk a határokon, belépünk Peruba, és a Titicaca tó mellett megyünk vissza Punoba. Menetrendszerinti járattal indulunk tovább Cuzcoba. Már majdnem elérjük a várost, amikor az út mellett lesz Raqchi falucska, amelyben található Viracocha csodálatos templom együttese. Ha megáll a busz, akkor megnézzük, majd utazunk tovább. Érkezés, elhelyezkedés a szálláson, esti séta. 
Szállás: Cuzco

16. nap Egész napos városnézés Cuzcoban. Először elsétálunk a Coricanchába, megnézzük a falakat, belső tereket, festményeket. Utána következik az Inca Museum kétemeletes épülete, termeiben összefoglalják a preinka korszakot és az inka birodalom történetét. Sokszögű kövek a püspöki palota épületében, templomok barokk festményekkel, a Katedrális képeinek megtekintése.
Szállás: Cuzco

17. nap. Cuzco környékére egész napos kirándulás helyben bérelt busszal: A busz 9 órakor vesz fel minket, akkor kezdődik a nagy utazás a Szent Völgyben. Először jön Sacsayhuaman: bámulatosan megépített erőd falak, monumentális építőkövekkel,  utána megyünk tovább: Quenko: keskenyedő sziklamélyedés, föld alatti labirintus, "trónus" a láma áldozatoknak, kör alakú tér, Puca Pucara: vörös erőd, Tambo Machay: falba beépítettt forrás, kétoldalt kőből rakott hídfő,   Pisaq : inka romtelepülések, híres teraszai vannak, 3 nagy épületegyüttessel, itt kezdődik a Szent Völgy, ami az Urubamba mentén a Machu Picchuig tart. Három órás gyalogséta a hegyek között, a teraszokon keresztül ereszkedünk le a Völgybe.
Szállás: Cuzco

18. nap Reggel 8 órakor az Inca múzeum bejáratánál kezdünk. 9 órakor vesz fel a busz bennünket, és indulunk Cuzco környékére egész napos kirándulás bérelt busszal. Chinchero szép kis település, templomát a montserrat-i szűznek szentelték, alsó- és felső tere van, kicsike múzeuma. Moray következik , ahol koncentrikus körökkel épült meg számtalan terasszal egy csodálatos hely. Maras sólepárlója következett, ahol keskeny párkányokon egyensúlyozunk a lepárló medencék között, úgy ereszkedünk le a völgybe. Végül jön a nap fénypontja: Ollantaytambo, inka romtelepülés csodálatos lépcsős építménnyel, teraszokkal, tetején egy darabból kifaragott kővel. Vízlevezető rendszerek, találkozhatunk egy bagollyal.
Szállás: Cuzco 

19. nap Hajnalban indulunk kisvonattal a Macchu Picchura. A faluban először is megvesszük a belépőjegyeket, majd busszal felmegyünk a Macchu Picchura, ahol körbejárjuk az ásatási területet, a teraszosan épített inka város szentélyeit, lakóházait, kilátópontokat. A vezetést követően, aki akar felsétálhat az Inka Ösvény végéhez, a város kapujához. Busszal megyünk vissza Aguas Calientesbe, és vonattal haza Cuzcoba 18.50-kor induló vonattal. Enni fent is lehet, de ott drága, a vasútállomáson minden ház étterem jó és olcsó menükkel.
Szállás: Cuzco

20. nap. Reggeli órákban indulunk a cuzcoi repülőtérre. Délelőtt indul a gépünk Limába. (Fel kell készülni arra, hogy várakozás lesz, mert megbízhatatlanok a légitársaságok). A várakozás idején vásárolgatni lehet a repülőtér kicsit drága boltjaiban. Itt lehet kapni pl. agyagszobor másolatokat, ékszereket, könyveket, szőtteseket, - ha még nem vettünk eleget, italt, meg mindenfélét.
Szállás: Lima

21.nap  Délelőtt szabad program, majd indulás a reptérre (4 órával előbb ki kell érni). Az AF 441-es járat 18.55-kor indul Limából Párizsba.

22.nap Párizsba érkezünk 13.55 órakor. Az AF 2294-es járat 15.25-kor indul Párizsból és érkezik Budapestre 17.35 órakor.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése